Ismét Eurovíziós lázban ég Magyarország! Tegnap a köztévé csatornáján már elindult a válogató most, is mint már közel 6 éve 30 élő adásba jutó előadóból válasszák ki azt az egy dalt, ami képviseli az országot Dániában!
Korábbi évektől eltérően minden technikai malőr nélkül indult a műsor középdöntője! Nem tudom miért, de nekem egy kicsit úgy tűnt mintha az XFactor színpad designer-ét kirúgták volna és átment volna a köztévéhez! A látvány világ a színpad a zsűri pódium elhelyezkedése már szinte nevetségesen ismerős volt! Gondolom, erre mondják nincs semmi új a nap alatt!
De nem is ez számít, hanem a Dal az a bizonyos dal, ami jobb esetben a nézőket is megfogja! Most is voltak nagy lebőgések és kellemes csalódások! Nincs, mint taglalnunk egész este kommentáltuk az eseményeket a facebook oldalunkon! Csak pár érdekességet emelnénk ki!
Cserpes Laura tavaly óta sem tanult meg énekelni élőben, ami elvitte az egész előadását a süllyesztőbe! Hirtelen reflektorfénybe került egy újabb magyar fiú csapat is, akiknek a szerzeményeiket külföldön is játsszák a rádiók, de még élőben nem léptek fel!(ez vajon hogy lehet?) Inkább maradtak volna sötétben talán a nézők is jobban elviselték volna!
Oláh Ibolya újból visszatért és nyomot egy kis fikázást a tehetségkutatóknak! Habár a zenei alapot hallgatva zenei szakértőnk felhívta a figyelmemet hogy néhol koppintás gyanús! Végül is előfordul manapság, ahogy mondani szokták a tehetségesnek mondott előadóink „egy alapanyagból dolgozunk”!
Kellemes csalódás volt a Group’N’ Swing,Hien,Szabó Leslie és a Depresszió!
De nekünk Király Viktor szerzeménye volt az első a Number 1! És szerencsére végre a zsűrinek is!
Amit most ti újra meghallgathatók alábbi videóban!