Lehet csupán én vagyok így ezzel, de az utóbbi időszakban minduntalan ezt hallom vissza a körülöttem sertepertélő emberkéktől. S vajon miért? Járjunk most utána egy cseppet 🙂
Amit az iskolában biflázunk, az édes kevés lenne ahhoz, hogy megálljuk a helyünket a munka terebélyes és velős mezején. Az elméleti részt ugyan be lehet magolni, viszont gyakorlati jártasság hiányában nem sokat nyom a latba. Mesterségünket, szakmánkat szeretni kell, vagy legalábbis nyitottan kezelni. S aki nem szereti a munkáját, az nem sokra viszi, mivel valószínű nem próbálja ellesni feletteseitől, avagy kollégáitól azokat a bizonyos aranyköpéseket és szabályokat, melyeket jobb betartani és alkalmazni, mint nélkülük tevékenykedni. Alapnak biztosan jó, hisz általános fáma, hogy seregnyi győzedelmességet birtokolnak azon dolgozó egyének, kik magukba szívják 
a tájékozott hozzáértés minden csínyját-bínyját és ezt továbbfejlesztve valami újat is kihoznak a dologból. Persze nem mindenképp kell vakon engedelmeskedni a múlt a reguláinak, ha azok már elavultnak bizonyosodnak, elég csupán merítkezni belőlük és persze vannak kivételek, kik a semmiből teremtenek valami egészen újat, hogy róluk lopjuk az idő múlásával az ambróziát. Eme tudattalan aktivitásunk olyan borzadály volna? Hótziher, hogy seregnyi egyén veszi derogálónak ezen eszmefuttatásom, hisz senki sem szereti bevallani, hogy másra kell hagyatkoznia az életben, s nem elég csupán önmaga a sikeres léthez. ,,A kreativitás a létező legnagyobb lázadás. Ha teremteni akarsz, meg kell szabadulnod minden beléd nevelt meggyőződéstől; máskülönben kreativitásod nem lesz más, mint másolás – mindössze egy indigómásolat lesz. Csupán akkor lehetsz kreatív, ha egyén vagy.” – állítja Osho és személyem szerint ezzel teljes mértékben egyezek. Viszont ott dübörög bennem ama topik, hogy miként is lehet egy ember egyén, ha eleinte legalábbis nem volt egy mindenkivel és mindennel? Vegyük csak szép sorjában az észrevételeket társadalmunk, és saját létünk kezdete óta: megszületünk, rádöbbenünk világunkra, elkezdjük érezni, hogy vagyunk, létezünk és tehetünk. Majd rajtolunk a tanulás ösvényén, ám ehhez szükségesek a családunk tagjai, tanítók, olyanok akik már ismerik világunk káoszát és temérdek dologban biztosak, melyekben mi még hajszányira sem. Az egyén csak egy bizonyos időintervallum után képes kialakulni és elvonatkoztatni az egész mindenségtől pontosan azzal, hogy észreveszi maga körül. A kezdetek, legyen bárminemű jellege, sosem valák egyszerűek, mert újra visszajő az az érzés, hogy pöttömök vagyunk és kiszolgáltatottak, akárcsak gyerekkorunkban, félünk elindulni, megtenni a pirmer lépéseket, melyeket már megannyiszor láttunk a körülöttünk csellengő ,,óriásoktól”, viszont amint elstartolunk és észrevételezzük családunk felderült érzületét, már oroszlánszívűen caplatunk előre, hisz érezzük…végre jól teszem, amit teszek, támogatnak, sőt ünnepelt sztár vagyok. Ugyanez van a tanulmányok, munkahely és magánélet során, hisz az első kullogásokat ellestük a bölcsebbektől, ezt követően innoválhatjuk azokat, s pl olimpiai futókká léphetünk elő azért, mert tipegőként elkezdtünk totyogni. Az élet persze sokkalta ágas-bogasabb lesz. Ugyanakkor telítve lesz lehetőségekkel, és esélyt adományoz, hogy új kezdetek felé tárjuk ki szívünket. Ámbár az emberkében felmerül néhanapján a kérdés, hogy megéri-e a fáradság. Nem tudom. Valamikor én is szentül hittem abban, amiben sokan mások, hogy a kezdetektől megválthatom a világot. Mindent odaadtam. Mert én ilyen vagyok. Vagy fenékig ürítem a poharat, vagy hozzá se nyúlok. Semmire se mentem vele. A világ hasonlatosan rossz irányba gyorsít. És tudjátok, mi az a abszurdum? Nem érzem magam vesztesnek. Sem azt, hogy elárultak.
Személyes ügy, barátom, az igazságszolgáltatás. S ha zsákutcába jutsz, vissza kell térned a kiinduláshoz, hogy rálelj az utadra, mert így értheted meg kegyetlen pontosan az életed folyamatjellegét, hogy miket loptál, lestél el mástól és vajon miért. Kora hajnalban kint császkálsz, nem érted, miért nincs tömeg az utcákon, mások miért nem élvezik a nap kezdetét. Szinte bűncselekmény kihagyni az első napsugarakat, a madárcsicsergést, a levegő finom frissességét. Ilyenkor kiváltságosnak érezheted magad, amiért ott vagy a kezdeteknél, megelőzve mindenki mást. És ez boldoggá tesz. Boldoggá tehet. Csak annyi kell, hogy ne légy tuskó és vedd észre a világot. Temérdek élményt, tudást és spirituszt lophatsz.