Black Train avagy a Fekete vonatról már sokan hallottak, és újabb és újabb generációk által hallhatók újra a nagy slágerek. A minap Fehér Tiborral az-az Beat-el találkoztam, és gondoltam készítek vele egy interjút
Szia Beat, örülök, hogy találkoztunk, hiszen egyik példakémnek tehetek fel olyan kérdéseket amire talán nem sokan tudják a választ.
1. Mióta foglalkozol a zenével?
-Mondjuk úgy, hogy a ’90s évek eleje óta foglalkozok a Hip-hop-al. Találkoztam 1993 egy sikeres albummal, azóta igazából elsüllyedtem a Hip-hop világában.
2. Honnan jött a név, hogy Beat?
-Én abban az időben zene iskolába jártam, és a trombita volt a hangszerem, de tanultam dobolni is, és a kottámra az volt írva hogy BEAT1. Majd rám ragadt ez a név.
3. Lesi Lászlóval (L.L. Juniorral) és Mohamed Fatimával mikor és hol ismerkedtél meg?
-Először Juniorral találkoztam egy szórakozóhelyen a belvárosban 1997-ben. Akkor már nekem Beat néven volt egy közismertebb dalom, amit hallott már a Junior és ezáltal úgy lépett oda hozzám, hogy ő szeretne egy roma zenekart alapítani akik roma nyelven rappelnek, énekelnek. Természetesen azt mondtam, hogy benne vagyok, próbáljuk meg. És úgy hozta a sors, hogy két hétre rá bemutatta nekem a Fatimát, mert arra gondoltam, hogy kellene egy női hang a Forró a vérem c. dalba. És amikor meghallottam a Fatima hangját, nem is keresgéltem tovább.
4. Felröppentek olyan dolgok, hogy te írtad egyedül a dalokat. Ez igaz?
-Nagyrészt az én tollamból származnak a dalok, javarészt én hoztam létre, de mindig kihagytam a Juniornak azt a részt, amivel ő magát tudja képviselni. Legtöbbször az én megírt szövegeimből hozta létre saját szövegeit.
5. Juniort lehet akkor tekinteni mint alapító tag?
-Igazából nem. Hárman hoztuk létre, ugyanannyira akartuk, és elismertük egymást. A Fekete vonat önmagát hozta össze. A nevet viszont én találtam ki, és mivel a dalok 80%-a nekem köszönhető, és ha erről beszélünk, inkább önmagamat tartom létrehozó személynek.
6. Honnan a Fekete vonat név?
-Mindenképp magyar nevet szerettem volna, amit ismernek a médiában, a közéletben. Eljutottam Aradszky László – Fekete vonat c. daláig, és ebből kiindulva a Roma Nemzetiségi Szakiskolában ahova együtt jártam Juniorral és Fatimával, tanultuk, hogy volt egy vonat amin szinte roma származású emberek utaztak Szabolcsból, Pestre, hogy munkát kapjanak, és ezt a vonatot szintén Fekete vonatnak nevezték
7. Ha meghallják a Fekete vonat együttes nevét, a ,,Hol van az az a lány” c. dal jut eszükbe. Szerinted miért?
-Nyílván azért, mert ez a dal jutott el a legtöbb emberhez, talán ez volt a legsokoldalúbb dalunk. Többek között ez is az én tollamból származik, és az első solo dalom volt.
8. Nemrégiben megjelent L.L. Juniornak és Fatimának egy ún. Önmegvalósulás c. dala, amiből téged kihagytak, ez téged hogy érintett?
-Engem ez rosszul érintett, de hamar túl tettem magam rajta, szerintem elég gyenge gagyi húzás volt. Sokkal jobb lett volna, ha hárman csinálunk egy nótát, és nem az irigység beszél belőlem, mert hála Istennek volt szerencsém szenzációsan jól sikerült dalokban részt venni, tehát nem utazom ilyesmi élményanyagra, főleg nem velük, már csak abból kifolyólag, hogy velük éltem meg eme történetek legminőségibb részét, ezért nem vágytam volna erre. De ha már közönségszórakoztatás céljából régi dolgainkhoz nyúlunk, hogy aztán azt újra megvalósítsuk, és talán nem meghazudtoljuk, sokkal jobb lett volna szerintem hárman nyomulni, de rátok bízom a döntést.
9. Sokan azt remélik, van rá esély hogy újra robogjon a Fekete vonat. Ha megkeresnének a volt kollégáid, hogy figyelj Beat hozzuk újra létre amit elkezdtünk arra mit válaszolnál?
-Ha megtörténne ez a szituáció, akkor a válaszom igen lenne. Mert a legjobb élethelyzetem az volt, hogy énekes voltam, rapper lettem. Így természetesen igent mondanék. Ehhez a kérdéshez még annyit fűznék válaszul, hogy a Fekete vonat 1997-ben alakult, és jövőre 2017-ben lesz a 20. évfordulónk, és ha esetleg a két volt kollégámnak eszükbe jutna, hogy csináljunk egy jubileumi koncertet, akkor már most azt tudom mondani, hogy benne vagyok!
10. Láttam egy videót, amelynek az elején annyit mondasz, hogy az Isten bocsássa meg két kollégádnak, hogy nem jöttek el, ez milyen fellépés volt?
-Ez egy retro fesztivál volt, amit hatodik éve rendeznek meg Balatonfüreden. És van egy ilyen nagy összeröffenés ahova a ’90s évek nagy zenekarait hívják meg, és ezen hatodik éve vagyok jelen, egymagam képviselem a Fekete vonatot. Próbálták elhívni többször is L.L. Juniort és Fatimát akik nemet mondtak mindig, viszont én minden évben ott vagyok mint Beat, mint a Fekete vonat Augusztus 19.-én.
11. Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik a Fekete vonat mintájára próbálnak feltörekedni mint zenészek mint rapperek?
-Törekedjenek arra, hogy maradjanak önmaguk. És bízzanak önmagukban, valósítsák meg az álmaikat, és ne a mai hírességekre akarjanak hasonlítani, hanem járják a saját útjukat.