A következő interjú alanyom újságírói szemszögből igazi aranybánya.. És azt is tudom, hogy mikor ezt a sorokat fogja olvasni legszívesebben seggbe billentene.
Szokásomhoz híven ismét elcsúsztam eme interjú megírásával, de nézzétek el nekem a lustaság fél egészség. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy ki is valójában Berecz János „Chee”? Eddigi interjú készítéseim során törekedtem minél több kutató munkát végezni, régebbi cikkeket és érdekességeket olvasni az adott előadóról, személyről. Most viszont erre kevésbbé volt szükségem, hiszen Chee azon előadók közzé tartozik, akik ügyesesen építik karrierjüket, és emellé közvetlen személyiséggel rendelkeznek.
A debreceni születésű, szemtelenül magabiztos fiatalember zene iránti szeretette a középiskolában kezdődött. Már akkor titokban szolfézsra járt és elmondása szerint ezt nem szerette szóba hozni ismerősei előtt, hisz fiú osztály lévén a srácok értékrendjében egyenlő volt azzal minthogyha balettra járt volna.
Azt már mesélted, hogy minden a közép suliban kezdődött, de mégis kellet valaki és valami ami motivált és ezt az irányt választottad. Jól sejtem?
A zenészeknek mindig jó csajai voltak. A viccet félretéve, nekem ez még nem jött be. Ha jó csaj vagy várlak:) „fizetett hirdetést ” olvastak:)
Szóval a zene mindig is érdekelt, aki ismer, az tudja, hogy ez nem hirtelen felindulásból jött! Világ életemben a zene volt az a pont, ahol ki tudtam magam élni. Én nem fociztam, nem kosaraztam, én mindig a zene felé orientálódtam. Nem Messi akartam lenni és nem is Ronaldo, hanem olyan, mint azok akik színpadon vannak és könnyet vagy éppen mosolyt csalnak az emberek arcára, kortól-nemtől függetlenül.
És miért pont ezt a fajta latinos hangzású zenei stílust választottad?
Nézzél rám, el tudnál képzelni, amint éppen kemény rockot ordítok, vagy éppen „hopp-hopp zsamo” felkiáltással hergelném a közönséget a frissen bokszolt makkos cipőmben:)
Ugye hogy nem? Szerintem mindenki azt a zenei vonalat választja (aki megteheti), amiben jól érzi magát.
Hallgatnék én komoly zenét, de Liszt érzékeny vagyok.
Chee számos fellépés tudhat maga mögött és egy platina lemeznek is büszke tulajdonosa. Állandó vendége a Muzsika tv-nek. Legújabb dalai pedig hamarosan a kereskedelmi rádiókban is hallhatóak lesznek. Videoklipjei már túl vannak a több tízezres megtekintésen.
Taglalhatnám Chee elért sikereit, írhatnék, oldalakat arról mennyi fellépésen van túl, de ez mind fölösleges billentyűleütés lenne, hisz mindenki el tudja dönteni ,hogy tetszik-e neki az, amit Berecz János Chee csinál, vagy sem.
És az igazat megvallva, lentebb én is szívesebben írok arról, hogy igazából ki is ő valójában.
Habár tudom, magának se vallja be, de igenis számára fontos a közönség véleménye, az igazi Chee mérhetetlenül maximalista. Azon kevés emberek közé tartózik, aki nem szeret panaszkodni, sőt a beszélgetéseink során az is kiderült, hogy pozitív gondolkodású.
Abban is biztos vagyok, hogy 10 fő előtt is ugyan olyan örömmel és odaadással lép fel, mintha több tízezer ember előtt lépne színpadra. Maga ura, de kétszer annyit dolgozik, mint aki nyolc órában robottól a gyártó soron. Persze nem bánja, mert azt csinálhatja, ami boldoggá teszi. Dalainak mondani valója van, és lehet, ebben tévedek, de szövegeit saját életéből „kalandjaiból” meríti.
Ha ennyi még nem volt elég csekkold te is Chee dalaiból válogatott lejátszási listánkat.