Amint becsekkolunk a világhálóra és magunk mögött hagyjuk az offline fizikai teret, személyiségünk egy újdonsült arca manifesztálódik. Online valónkat mi magunk építjük olyanná, amilyenné csak szemünk-szájunk ingere kívánni véli az internet világában. Mai földi létünk csodálatos velejárója, hogy minden hetedik ember tapasztalatból ismeri a Facebook üzemelését. Különféle, trilliárd és egy okok, ideák, trendek végett applikáljuk: a rendkívül villáms
ebes és hatékony infótzunamijának köszönhetően áttekinthető a kommunikáció embertársainkkal, tájékozódás az univerzum és a szomszéd még zöldebb ebének életéről. Plusz instencsászár képeket illusztrálhatunk az énről alkotott benyomás formálásának érdekében. Vegyük pl. alapul Selfie Ágnest, aki pókember rajongó gépészmérnök Zoltánunk asszisztensnője gyanánt keresi mindennapi betevőjét, hogy napi elfogyasztott bájtjait okostelefonján, finanszírozni tudja. Réges komor időkben, mikoron a face atyja javában az infó atestat dolgozatát körmölte, Ágnes a chatszobák bódulatában kolbászolt, ám miként megvilágosodott, s belépett a közösségi oldalak pihe-puha bársonyos ölelésébe, ráébredt mennyivel jobban jár, ha énbemutatását nagyban felspanolja. A nyugati, individualista buzgósága végett szeretett volna még pontosabb, s exaktabb képet festeni nem mindennapi életének foszlányáról, ezáltal szerencsénk nyílhat betekinteni brillírozó étteremválasztása, elfogult cola-pepsi ingadozása és világmegváltó pózóljunk-ugyanabban-a-pózban-még-egyszer-a-selfie-érdekében hitvallásába. A Jennifer Golbeck amerikai pszichológus á
ltal vezényelt 2011-es Facebook-felhasználók személyiségéről készült kutatásban Ágnes szintén részt vett, s a kérdőív tartalmát összedobták a profiljában található legkülönfélébb infókkal, mely hatására kiderült, hogy tartalommegosztása, s aktivitása jóvoltából hűen következtethetünk személyiségére, gondolkodásmódjára, lelkiségére és társasigényére. Az oldal nagy vonzereje, hogy megadja a lehetőséget virtuális képmásának gyúrmázására, melyet egyfelől önazonosnak élhet át, másfelől pedig kisebb-nagyobb kozmetikázással kedve szerint transzformálhatja, így manapság teljeséggel érthető miértje annak a ténynek, hogy miként keresnek többet a photoshopfejlesztők, mint a kozmetikusok. A kontrolligény alapvető emberi lagymatagságunk, szeretnénk ellenőrzésünk alá vonni életünk villanásait. A Facebook viszont jól hasznosítható felület arra, hogy valós énünket (amilyenek vagyunk) legalább mások szemben közelebb tologassuk az ideális énünkhöz (amilyenek szeretnénk lenni). S ebből az aspektusból nyugtató hatása nyílvánul meg eme közösségi hálónak, mivel sokan öngyógyításra használják (persze a jelenlévők, olvasók, s jómagam is mindíg kivételek ), ahogyan Ágnes bárátnőnk is. Az élmény átélése közepette alakítja szellemes posztját, kattintja a képet, s már repkes is fel face-re, majd az elkövetkező nanoszekundumokban kétszer is mustrálni fogja, akár egy FBI ügynök precizitását meghazudtolva a lájkok arányát, ugrásra készen aktiválja reflexzónáit a kommentek reagálására. Szakirodalmunk oversharing néven tartja számon eme jelenséget.
Bármilyen katartikus töltöttségű esemény történt is éltünk során, erős késztetést érzünk arra, hogy minél előbb kiadhassuk további egyedeknek, ezzel felszabadulva a nyomás kellemetlen érzete alól, s erre tökéletes csapásként szolgál a Facebook, viszont így megspórolunk egy lélektani munkát, egy érzelmi érlelődést mielőtt közölni véljük, s ezáltal kizárjuk a fejlődés eshetőségét, a stabil én jelenlétét. Különleges sanszokkal szolgálnak a közösségi hálók, én voltaképp pártolom a fejlődés eme aspektusát, a még több és szerteágazóbb potenciálok tárházát. Viszont előbbi levezetésem történéseit hülyeségnek vélem, bár a hülyeség nem pók, mégis behálózza a világot.
