A vicctől eltekintve, ma arról írok nektek,miért nem szeret az emberek többsége olvasni!
Rengeteg kifogást hallottam már, így összegyűjtöttem párat a családom és a barátaim véleményei közül.
Nézzük itt az első: időhiány. Rohanó világban élünk, reggeltől késő délutánig le vagyunk kötve, valamilyen társadalmilag szocializált intézményben (lásd: munkahely, iskola, stb), emiatt kevés energiánk van, magunkra, szeretteinkre. Valószínűleg, este ebből kifolyólag mindenki szeretne kikapcsolódni valamilyen módon, gondolok itt a tévézésre, netezésre, filmezésre stb…Az olvasást megterhelőnek vélik, holott azt kevesen tudják, hogy a saját képzelet világunk sokszor szebb képet fest le, mint a hagyományos filmvászon, és jobban relaxálja az idegeinket is. Tehát, én inkább az olvasást pártolom.
Akadnak olyanok, akik szó szerint megnevezik a csúnya tényeket, lusták vagy nem tudnak nyugodtan leülni, és egy könyv fölött képzelődni. Itt közrejátszhat még, hogy érdektelenek, ha csurran-csöppen néhány perc,rögtön a telefonjaikhoz, táblagépeikhez nyúlnak, az aktuális szociális média böngészése céljából, majd azzal védekeznek, hogy elég ott olvasgatni nekik, az ismerőseik posztolgatását. Később, hozzájárulnak ahhoz a megállapításhoz miszerint: „A kommunikációs eszközeink okosabbak nálunk.” – Ez a 21. század egy másik problémája, nem fejtem ki nektek bővebben. A témához visszatérve, rengetegen az anyagiak miatt sem vesznek könyveket, drága hobbinak tartják, ami szerintem nem teljesen fedi a valóságot. Mindenhol vannak könyvtárak, illetve PDF-ben is tudunk ma már olvasni teljesen ingyen. Legálisan küldhetjük egymásnak őket e-mail formájában.
Néhányunknak lelki okokra vezethető vissza ez a probléma, a kötelező olvasmányok erőltetése, és az ebből kifolyólag kialakult utálatra a könyvek felé. A régi általános-gimis korszakokból megmaradt rossz élményeken, túl lehet lépni, mindenképpen létezik olyan téma ami megfelel az érdeklődésünknek és élményt nyújt. Kitartóan kell keresgélni a művek között, nem szabad feladni egy kevésbé tetszetős olvasmány miatt. Remélem felkeltettem az érdeklődést ennek a problémának a megoldására, olvassatok sokat!