Nincs olyan ember, aki nem veszített volna, el valakit legyen az egy szülő nagy szülő egy testvér vagy egy barát! A halál mindenkit utolér nap, mint nap ott liheg a nyakunkban és olykor felemészti az életben lévőket!
Mert annyi minden miatt vagyunk képesek aggódni, hogy szépen lassan a saját sírunkba sétálunk! Annyira, de annyira akarjuk azt a kocsit, azt a házat, azt a telefont, ami most annyira menő, hogy szépen lassan elfeledjük az értékes dolgokat körülöttünk!
Személy szerint nap, mint nap úgy megyek be dolgozni, hogy nem hagyom, hogy felidegesítsenek, nem hagyom, hogy a megfelelési kényszer elrontsa a napomat. E helyett minden nap ennek az ellenkezőjét teszem és a nap végén annyira, de annyira tudok magamra haragudni. És néha annyira, de annyira szürke minden!
Tudom, nem csak én vagyok ezzel. Hiszen hallok és látok. Látom, hogy körülöttem sokan azon gürcölnek, hogy a víz tetején maradjanak, hogy kiutat találjanak az adósság tengeréből. És azt is látom, hogy ezekben az emberekben néha mérhetetlenül nagy a harag és a rosszindulat. Haragszanak a világra, mert nem tehetik azt, amit szeretnének.
És ez az oka annak,hogy bántsuk egymást, mert igenis mindennap hajlamosak vagyunk megbántani valakit ,mert türelmetlenek vagyunk ,mert rohan az idő a pénz pedig kevés a ház meg drága!És a halál pedig rajtunk röhög.
Annyira jó volna úgy élni, hogy nem számít más, mint a párunk ölelése a gyermekünk mosolya a szüleink óvó szavai!