Muzulmán világ


Engem már nagyon rég óta érdekel tulajdonképpen az iszlám kultúra, hogy miért éppen ez a vallás? Talán még magam sem tudom pontosan megfogalmazni, de olyan ez a dolog, mint amikor valamit megszeretünk és onnantól kezdve elválaszthatatlanok vagyunk attól a dologtól, és nem tudjuk mi fogott meg benne, de magához láncolt. Így vagyok én is ezzel a vallással. Erről ejtenék néhány szót. Az ő istenük Allah, ők is politeizmusban élnek, vagy is egy istenhitben. De hogy ki is Allah?

A Korán az elejétől a végéig azon dolgozik, hogy helyes istenképet építsen ki a megszólítottban. Allah személye teljességgel érzékfeletti, rejtett, láthatatlan (gayb). Az ember felfogóképességét meghaladó abszolút igazság. A tulajdonságaival nyilvánul meg a létezésben, s a neveinek megnyilvánulásai látszódnak a létezés tükrében.

Vannak ám a magyarországi muszlimok, őket is muszáj megemlítenem. Amikor honfitársaink összetalálkoznak egy-egy magyar muszlimmal, gyakran elcsodálkoznak azon, hogy az illető talán megtagadná hitét? NEM! Egyszerűen szabad vallásgyakorlás van országunkban. Nem szabad elítélni azokat, akik esetleg magyarok, de nem a katolikus vagy református hitet gyakorolják, sőt azokat sem kell elítélni, akik természetes dolognak, veszik az imádkozást, vagy a hitgyakorlást. A muszlim hit alaptételekor annyit kell megfogadniuk: „Nincs más jogosan imádható isten, csak Allah, és Mohamed az Ő prófétája”. De a muszlimok nem csak a vallásban, de még gasztronómiájukban is eléggé különösek. Hogy mit értek az alatt hogy különös? Pl.: nem esznek disznóhúst, nem isznak semmiképp alkoholt. Ha egy magyar embernek egész életében alkohol nélkül kéne meglennie, az valószínűleg kibírná, bár akik erősen rá vannak edződve az ivásra ők már nem. Fontos megemlítenem még vallási szokásaikat. Mint például: Minden nap reggeli, déli és esti imádságot kell végrehajtaniuk, és minden évben elzarándokolni Mekkába a szent kőhöz.

Ez valójában mind szép és jó, és talán mindenki így gondolja, hogy az Iszlám nép nagyon nyugodt. Ám sajnos fel kell hívnom a figyelmet arra is, hogy ők kezdik elfelejteni az igazi vallásukat, hiszen a KORÁN nem azt hirdeti hogy minél több embert öljenek meg, mint a mai világban. Sajnos nagyon sokan távoztak el, franciák például. Ezt a cikket tulajdonképpen azért is írtam, hogy felhívjam a figyelmet, NEM SZABAD ELÍTÉLNI MÁSOKAT!afgan_kiskoru_felesegek