Nem tartja jó iránynak az Uber magyarországi operatív vezetője az új technológiák betiltását, blokkolását, “pusztán azért, mert azokat nem lehet beleerőszakolni az elavult szabályozás keretei közé”. A cég hétfői közleményében Fekete Zoltán a parlament hétfői döntésére reagált.
Az Országgyűlés ugyanis elfogadta az engedély nélkül, személygépkocsival végzett személyszállító szolgáltatáshoz kapcsolódó jogkövetkezményekről szóló kormányzati törvényjavaslatot, amely blokkolhatóvá tette a jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínáló oldalakat.
Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára pedig hétfőn sajtótájékoztatón bejelentette, hogy tárcaközi bizottság jött létre a jogellenesen működő taxiszolgáltatások hatékonyabb kiszűrésére. A fejlesztési tárca a terület szabályozásának átfogó felülvizsgálatát is tervezi, amelyhez várják az érdekképviseletek és szakmai szervezetek észrevételeit.
Az Uber MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezte, a cég Magyarországon továbbra is kitart álláspontja mellett, ezt véleménye szerint megerősíti az Európai Bizottság iránymutatása is, amely felhívja a tagállamok figyelmét, hogy ne a betiltást, hanem az ésszerű szabályozást válasszák a megosztáson alapuló gazdaság szereplői esetében.
Az Uber eddig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy megfeleljen a szabályoknak: az autós partnerek kiváltották a személyszállítói engedélyeket és a magyar jogszabályoknak megfelelő számlát adnak – írták.
Az Uber továbbra is keresi a párbeszéd lehetőségét a döntéshozókkal annak reményében, hogy a jelenlegi, “idejétmúlt szabályozást” felváltsa egy modern, az új technológiákra szabott szabályozás, amely a fogyasztók érdekeit helyezi a középpontba. Az Uber továbbra is elkötelezett 150 ezer magyarországi felhasználója és 1200 autóspartnere iránt, és folytatja működését – olvasható a cég közleményében.
MTI